Jelentős súlycsökkentéssel elérhető a kettes típusú cukorbetegség remissziója

Jelentős súlycsökkentéssel elérhető a kettes típusú cukorbetegség remissziója

A Newcastle-i és a Glasgow-i Egyetem kutatóinak a The Lancet című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányából kiderült, hogy a súlycsökkentési programban részt vevő kettes típusú cukorbetegek mintegy 90 százalékánál elérték a betegség remisszióját 10-15 kilogramm vagy annál nagyobb mértékű fogyással. Az Egyesült Királyság Diabétesz Társasága által támogatott programba 298 embert vontak be az egyetemek.

Sikerült elérni azt is, hogy elhagyhatták a diabétesz kezelésére használt gyógyszereiket a három-öt hónapon át alacsony kalóriatartalmú étrenden élők 45,6 százalékánál. Fontos tényező volt az is a kutatásba bevontak esetében, hogy a háziorvosi szolgálat személyzete hosszú távon segítette őket abban, hogy súlycsökkenésük fennmaradjon.

“A jelentős súlycsökkenés kevesebb zsírt eredményezett a májban és a hasnyálmirigyben, lehetővé tette, hogy ezek a szervek visszatérjenek a normális működésükhöz. A kutatásból az is kiderült, hogy a súlycsökkenés nemcsak a kettes típusú cukorbetegség jobb kezelésével áll kapcsolatban, a jelentős súlycsökkenés hosszú távú remissziót eredményezhet” – magyarázta Roy Taylor, a Newcastle-i Egyetem professzora, a kutatás egyik vezetője. A remisszió alatt a szakemberek azt értik, hogy a vércukorszint alacsonyabb 6,5 százaléknál (48 mmol/mol) 12 hónapon át, és legalább két hónap az az idő, amikor már nincs szükség a kettes típusú cukorbetegség kezeléséhez szükséges gyógyszerre.

 

(forrás: MTI, kiemelt kép: rd.com)

sima8

Leave a Reply